Ánizsos körte sonkaköpenyben
Elmúlt hétvégén egy kimondottan Alexander Herrmannos hétvégét tartottunk Ditémmel, ugyanis péntek este átlapozgatta a három "Koch doch" című szakácskönyvemet, s jópár receptet kiszúrt belőle. Következzen hát most az első fogás: egy könnyed előétel, mely büféasztalokról talán ismerős is néhány Olvasóm számára.
Természetesen Alexander Herrmann-nál nem tekerhető be érintetlenül a körte a sonkába, hanem előbb meg lett fürdetve egy fűszeres lében, mely mogyoróhagymából (salotta), fehérborból, házi zöldségalapléből, babérlevélből és csillagánizsból állt. Némi párolás után pompásan fel is vette a vilmoskörte az imént felsorolt összetevők ízét. Sajnos a sonka nem volt olyan vékonyra szeletelve, hogy újságot lehetett volna olvasni rajta keresztül, ami egy kicsit megnehezítette az evést, ám nagyon finom volt, különösen az ánizsos kiegészítéssel. Ditém egyébként saját kijelentése alapján nem szereti az ánizst. Ennek ellenére nagyon ízlett neki ez az előétel, sőt még a reszelt almába is észrevétel nélkül bele tudtam csempészni egy csipet ánizsport, s továbbra is nagyon ízlett ;) (recept)






0 hozzáfűzés:
Megjegyzés küldése